Az ember ösztönösen játszik, játszva tanul.

Genetikailag kódolt tevékenység ez, amit nem kell tanítani, amihez nem szükséges ösztönzés. A játék nem pusztán szabadidős tevékenység, hanem olyan természetes működési és gyakorlati tanulási folyamat, amely hozzájárul a fejlődéshez és az alkalmazkodáshoz. Kutatási eredmények alapján a játék során az egyén aktív kapcsolatba kerül a környezetével, kipróbál különböző megoldásokat, és tapasztalatai alapján módosítja viselkedését.

Ezen természetes folyamat tudományos hátterének feltárása több tudományterület együttműködését igényli. A jelenség megértéséhez a biológia és az idegtudomány az élettani és idegrendszeri alapokat tárja fel, a viselkedéstudomány a megfigyelhető magatartásmintákat vizsgálja, míg az oktatáselmélet a tanulási és fejlesztési folyamatok összefüggéseire világít rá. 

Agyi képalkotó eljárások kimutatták, hogy játék közben fokozott aktivitás figyelhető meg azokban az idegi hálózatokban, amelyek a motivációval, a jutalmazással és a tanulással állnak kapcsolatban. A sikerélmény hatására olyan kémiai anyagok szabadulnak fel, amelyek erősítik az idegsejtek közötti kapcsolatokat. Ez a folyamat támogatja az új ismeretek rögzülését és a rugalmas alkalmazkodást. Amennyiben a feladat kihívást jelent, de nem haladja meg az egyén képességeit, a bevonódás mértéke növekszik, ami hatékonyabb gyakorlást eredményez.

Evolúciós nézőpontból a játék alacsony kockázatú környezetben biztosít lehetőséget létfontosságú készségek gyakorlására. Az állatvilágban a fiatal egyedek játékos mozgásai, küzdelmei vagy üldözései a későbbi túléléshez szükséges reakciókat készítik elő. 

Emberi közösségekben is fontos szerepe van a játéknak. Az ember élete első időszakában játékkal fejleszti a mozgását, a testét, és ezáltal az idegrendszerét. Így fedezi fel a mozgás adta lehetőségeket, korlátokat, agy-ideg-izom kapcsolatokat épít és fejleszt, próbálgatja a képességeit és azok határait. A szabályokra épülő játék elősegíti az egyediség, a versengés és az együttműködés megértését. 

7-10 éves életkortól a játék egyre inkább áttevődik a fizikai színtérről a mentálisra: a kognitív képességek ösztönös fejlesztése kerül előtérbe. Az agy-ideg-izom kapcsolatok helyett ekkor már az agy különböző területeit összekötő kapcsolatok fejlesztésén lesz a hangsúly: előkerülnek a logikai, memória és észlelésfejlesztő játékok. A szerepjáték is különösen jelentős, mivel lehetővé teszi különböző helyzetek és viselkedésformák biztonságos kipróbálását.

A játékok kutatása rámutatott arra, hogy bizonyos játéktípusok javíthatják a figyelmi teljesítményt, a gyors döntéshozatalt és a problémamegoldást. 

A játék tehát összetett jelenség, amely biológiai alapokra épül, és jelentős szerepet tölt be a tanulásban, a készségek fejlődésében és a társas működésben.  Az embernél – ugyanúgy mint több más fajnál is – a játékkedv felnőttkorra is megmarad és hasonlóképpen fejlesztő hatása lehet, mint gyermekkorban.